Mosolyogva jöttünk le a pályáról. A szárakat eldobtam, két kézzel paskoltam Gyömbér nyakát. A kapuban mindenki félreállt előlünk, mert tudták, én nem fogok lassítani. Kiügettünk a pálya mellé, ott leugrottam a ló hátáról, kezembe kaptam a kantárszárat és úgy futottam oda Billhez, aki nem messze sétáltatta Legendát. Ahogy észrevett minket, egyből megállt és felém fordult.

• Hibátlan! És az időben is benn voltunk! – ugrottam a nyakába, mire Legenda hangosan prüszkölve hátrált el. – Ááá, ennél jobban nem is kezdhettünk volna. – csókoltam meg a kis férjecskémet.
• Tudtam, hogy menni fog. Gyere, vigyük el lejáratni. – mondta és kézen fogva elindultunk egy távolabb eső homokos pályára, ahol a már versenyzett lovasok járatták le a lovaikat. Laza száron ballagott mögöttünk mindkét ló. Felültem Gyömbér hátára és lassú lépésben kezdtünk el körözni. Egész végig Billt néztem, hogy milyen kedvesen bánik Legendával. Úgy fél óra múlva már az autó mellett ültünk és Tomékat tárcsáztuk.
• Na, na, fejlemények. Csönd mindenkii! – hallatszódott a vonal túlsó végéről Tom kiabálása. Billel összenéztünk és elnevettük magunkat. – Szóval. Szevasz tesó, szia Niki. Mi történt eddig?
• Szia mindenki. Megvolt az első futam, hibátlan, a második legjobb pályaidő. Még nincs eredmény. Figyelembe veszik a lovaglóstílust is, szóval remélem rendesen ültem. – nevettem el a végét.
• Ááá, gratulálok! – hallottam egy kiabálást, ami feltehetőleg Gustavtól eredt.
• Georg is ott van már? – kérdezett rá Bill.
• Igen haver, itt vagyok. Szorítok, hogy egy nagy üveg pezsgővel térjetek haza, mert itt minden kifogyott. – aztán egy nagy nevetés.
• Na, letesszük, kajálunk, aztán körbejárunk. Pár óra múlva kezdődik a következő versenyem, az már nehezebb lesz. Majd azután hívunk megint, akkor már mindkét eredmény meglesz. Sziasztok, aztán a gyerekeket vigyétek el aludni! – mondtam és letettem. Bill kipakolt egy kis pokrócot a fűre, az autó árnyékába és kitettük a kajákat is. Előkerültek a szendvicsek és pár üveg tea is. Vidáman beszélgettünk evés közben. Aztán előkaptam egy narancsot a táskából. Megpucoltam, majd cikkekre szedtem. – Elkapod? – kérdeztem.
• Ha dobod. – mondta. Felé dobtam, mire ő a szájával elkapta és megette. – Méég, ez finom. – elkezdtem a szájába dobálni a narancsot. Végeztünk a kajával és elindultunk körbenézni. Akkor is ment egy verseny, csak ez póniverseny volt. Megnéztünk pár indulót. Igen aranyosak voltak, ahogy a kisgyerekek irányították a pónijukat az akadályokra, majd mindegyik előtt rászóltak, hogy ugorjon. Láttam Billen, hogy mosolyog, amikor egy kislány jött be a hófehér pónijával és szinte erőlködés nélkül végigmentek a pályán. Sétálgattunk még egy keveset a lószállítók között is. Reggelhez képest egyre többen lettünk. Aztán visszamentünk a mi kocsinkhoz és felszerszámoztuk Legendát.

*

• I was built to be the best, number one and nothing less…- énekeltem hazafelé az autóba. Amióta eljöttünk a pályáról, ez a dal járt a fejemben. A tiszteletkört erre a számra tettük meg. Pezsegtem az adrenalintól. Csoda, hogy Bill nem készült ki a viháncolásomtól. De istenem. Ha az ember első helyezett lesz, akkor csak lehet boldog?! Nos, igen. Legendával olyan jól sikerült a körünk, hogy elvittük az első díjat. Gyömbérrel harmadikak lettünk. Hihetetlen élmény volt újra a dobogón állni. Szerintem mosolyogtam, mint egy b*szott tökfej. Tomékkal nem közöltük egyből a hírt.
• Ha már így belejöttél az éneklésbe és a táncikálásba, akkor… - próbálta kinyögni, de valahogy mindig abba hagyta.
• Igen?
• Meg kéne beszélni, hogy mi legyen a babával. – nyögte ki végül.
• Bill, még nem biztos. Tudod, hogy holnap reggel csinálom meg a tesztet, akkor kiderül. De én szeretném megtartani. – válaszoltam elfordított arccal.
• Igen, tudom. – mondta hidegen. Mereven bámulta az utat, még csak felém se nézett. Most meg mi baja van? Innentől egy szó nélkül ültünk egymás mellett és a rádiót hallgattuk. Lassan már megőrültem a nagy szótlanságban, amikor megláttam az ismerős fákat a házunk körül. Fészkelődni kezdtem a helyemen, ahogy Bill lelassított a kocsival, kiugortam, meg se vártam, hogy megálljon. Ahogy meglátta, hogy becsapódik az ajtó, a fékre lépett és nevetni kezdett. Átrohantam a kocsi előtt az ő oldalára és feltéptem az ajtót.
• Ha WC-re kell menned, azt nélkülem is tudod. – közölte mosolyogva és a szemöldökét húzogatva.
• Barom. Gyere, el akarom mondani nekik. – mondtam ugrálva, megragadtam a csuklóját és kiráncigáltam az autóból.
• Várj egy kicsit. – visszahúzott maga elé és szorosan a mellkasához nyomott. – Ez a mi dolgunk. – mondta és megcsókolt. Lassan kezdte, aztán percekig összekarolva lógtunk egymáson.
• Imádom, hogy ilyen vagy. – mondtam és a fejemet a mellére hajtottam. ( xD ) A hajamat simogatta, majd a hátamra csúszott a keze és ott cirógatott tovább.
• Én meg téged imádlak. – súgta a fülembe. Elmosolyodtam, majd a kezeimet egyre lejjebb csúsztattam a hátán. Már a fenekénél volt, amikor elkezdtem az ujjaimmal „sétálgatni”, majd belecsíptem. – Naa! Tiltott terület! – ugrott meg és a kezeimre csapott viccesen.
• Máskor persze odavagy érte. Sőt, kívánod is! – mondtam bájosan neki és a haját csavargattam. Erre egy barackot kaptam a fejemre, majd bemenekült előlem a házba. – Megállj, te! – kiabáltam utána. Előttem csapta be az ajtót, aminek én szépen neki is mentem. A fejemet fogva léptem be a házunkba. Leültem a kanapéra és a sajgó homlokomat masszíroztam. – Gyere elő, nem folytatom. Nem kapsz semmit. – kiabáltam, mire előbújt a konyhából mosolyogva. Ahogy meglátott, egyből hozzám sietett.
• O, basszus, ezt én csináltam? – kérdezte és elvette a kezemet a fejemről.
• Dehogy te, én mentem neki az ajtónak, amit te csaptál be. Szóval, fele-fele. – magyaráztam. – Azért kapok rá egy puszit?
• Hmm, ezt még meggondolom. – válaszolta és úgy csinált, mintha gondolkodna. – Oké, meggondoltam. Kapsz. – felém hajolt, megtámaszkodott a hátrészben és megpuszilta a homlokomat. Utána lágyan az orromat és a számat. Kicsi csókokat adtunk egymásnak.
• Oh, bocs, látom zavarok. – hallottuk Georg hangját a lépcső felöl. Bill egyből felegyenesedett, én pedig rendesen felültem. Georg melegítő cuccban állt a lépcsőn, kezében Alice-val.
• Már nem. – mondta Bill és odalépett hozzá. – Szia kishercegnő. Ugye nem akadt ki tőled Georg bácsi?
• Semmi baj nem volt vele. Most is csak azért indultunk, hogy kimenjünk elétek. Láttuk, hogy itt az autó. – mondta Georg és hozzám jött.
• Szia. Na, hogy ment? – puszi-puszi.
• Legendával első hely, Gyömbérrel 3. Annyira fel vagyok most dobva.
• Höh, én nem azt vettem észre. – kajánul vigyorgott közben.
• Ja, mert az a félnótás fickó – itt Billre mutattam, aki a háta mögött állt- a fejemre csukta az ajtót.
• De nem én rohantam neki teljes erőmből. – vonogatta a vállát az említett.
• Kisgyerekek. Ilyenkor elgondolkozok, hogy tényleg a ti gyerekeitek ezek a bébik. Szinte nekik is nagyobb az értelmi szintjük. – nevetett Georg.
• Kösz. – mondtuk egyszerre Billel.
• Szívesen bármikor. Tudjátok, hogy csak jót akarok…- fordult el tőlem, mert már készült arra, hogy nekiesek. Ez nem történt meg, csak megöleltem.
• Tudod, én néha azon gondolkozok el, hogy mennyi büdös zokni lehet a házadban. – vágtam vissza neki és elvettem tőle Alice-t. – Az egy szent, hogy te nem mosod őket legalább hetente. Tényleg, az ágyad még nem emelkedett meg a zokni kupactól az alján?
• Vicces vagy. – nyújtotta ki rám a nyelvét.
• Többiek? – kérdezte Bill.
• Tom elaludt Scott-tal, Gustav meg valahol kinn sétálgat. Amúgy a lovakat mikor veszitek le?
• Szerintem most. – adtam át Billnek a kislányunkat és már az udvaron rohantam az utánfutó felé.