Másnap délelőtt épp ébredeztem, amikor valaki éktelenül elkezdte verni az ajtót. Nagy nyögések közepette átfeküdtem a másik oldalamra és összeszorítottam a szemem. Lehúztam Billről a takarót, mélyen belebújtam, de még így se akart halkulni a dörömbölés, sőt, még hangosabb lett. Idegesen kihúztam a fejem alól a párnát, azt is a fejemre nyomtam, de ez se segített. Lecsaptam az ágy mellé és rekedt hangon elkezdtem üvölteni, hogy: Pillanat, még korán van. Kusza léptekkel, szédelegve bele túrtam a hajamba és az ajtó felé vettem az utamat. Erőt vettem magamon és behúztam az ajtót. Épp elkerültem egy kopogni készülő öklöt, amikor lehajoltam. Még mindig fáradtan néztem az előttem álló Tomra, Gustavra, Georgra és Davidra. Az utóbbi állt az ajtó előtt és püfölte azt, azzal együtt majdnem engem is.

-          Minden rendben? – kérdezte David és nézegetett a szoba belseje felé.

-          Minden a legnagyobb rendben lenne, ha aludhatnánk tovább. - néztem megvetően rájuk.

-          Az nem fog, menni. Próbánk van. – szólalt meg Tom is végre. Aztán összeszűkült szemmel ránéztem, amire egyből lehajtotta a fejét és elhallgatott.

-          Szólok neki. – mondtam, berúgtam az ajtót és lassan az ágyhoz csoszogtam. Letérdeltem Bill háta mögé, elkezdtem simogatni a kezét, majd a haját csavargattam. A füléhez hajoltam és bele suttogtam.

-          Ébresztő, próba van. – rázogattam a vállánál. Nyögdécselve felém fordult, ránézett és kajánul mosolygott. Felém nyúlt, átölelt, majd megcsókolt. Boldogan néztem rá, ő pedig a hajamat simogatta. – Büdös vagy. Menj fürdeni. Vagyis először én megyek. – mondtam neki nevetve, ahol elfordultam tőle. Befutottam a fürdőbe, levetkőztem és beálltam a zuhanyzóba. Erős sugárban magamra engedtem a vizet. Ahogy végigsimítottam magam a szappannal, éreztem, hogy fáj mindenem. Lenéztem a lábamra. Óriási lila foltok a combomon, a csípőmön és a vállamon. Elmosolyodtam, arra gondoltam, hogy ennyit megért a tegnap este. Az egyik legjobb esténk volt. Épp a hajamat csavartam ki, amikor belépett Bill. Ijedten ránéztem, próbáltam takargatni a foltokat, de csak jobban felhívtam rájuk a figyelmet ezzel. Ruhástól belépett a zuhany alá, nekinyomott a falnak és a vállamat simogatta. Minden egyes mozdulatánál felszisszentem, amit észre is vett és a kezeit felcsúsztatta a nyakamra. Gyengéden masszírozni kezdett. Ellazultan átkulcsoltam Bill derekát a kezeimmel és magamhoz húztam. Levettem róla a pólóját, és a mellkasát kezdem el csókolgatni. A mutatóujját az állam alá helyezte és felemelte az arcomat. A haja vizesen omlott a vállára, arcát ezernyi vízcsepp mosta. Nagy, barna szemeivel szeretetteljesen rám nézett. Hirtelen átöleltem, ő egyből nem is reagált, csak amikor a fejemet a mellkasába fúrtam. Átölelt és így álltunk percekig a csobogó víz alatt. Aztán éreztem, hogy egyre gyengébben ölel. Ránéztem. Nézett maga elé, a nagy semmibe. Kibontakoztam a kezei közül és kiléptem a zuhanytálcából. Fogtam egy törölközőt és magam köré tekertem. Egyszerre fordultunk egymás felé. Bill értetlenkedve nézett rám.

-          Most miért? Olyan jó volt. – húzogatta a vállát.

-          Fürödj le, a többiek csak rád várnak. Majd a próba után folytatjuk. – mosolyogtam rá. Kiléptem a fürdőből, vizes lábbal végigszaladtam a szobán, át a táskámig, hogy keresek valami rendes cuccot. Elővettem egy farmert meg egy szürke topot. A felsőt vettem fel, amikor Bill hátulról átkarolta a hasamat.

-          Nem csak rám várnak, hanem rád is. Elviszlek magammal. – mondta és megpuszilta a nyakamat. Megfordultam.

-          Nézd már, összevizeztél. Öltözz, aztán menjünk, nehogy én legyek lecseszve, hogy túlságosan is lefoglallak. A végén még haza küldenek. – kiálltam a teraszra, amíg felöltözött. Elég meleg volt ahhoz, hogy megszáradjon a ruhám. Pár perc múlva szólt, hogy indulhatunk, készen van. Megfogtuk egymás kezét és kiléptünk a szobából. Bezárta az ajtót, aztán átmentünk Tom szobájába. A fotelben, Bill ölében ültem, amikor bejött Georg és Gustav. Elkezdtünk beszélgetni.

-          Csak úgy megjegyzem, hogy még 2 szobával arrább is lehetett hallani az esti akciótokat. Tényleg, amúgy mit csináltatok? Jó, tudom, azt, de azon kívül? – kérdezte Georg.

-          Én vagyok a bűnös, én voltam az, aki felizgatta. Csak jól éreztük magunkat. – mondta Bill kuncogva.

-          Azt látom. – jegyezte meg Tom és a kezemre nézett az egész csapat. Megrettenve oda nyúltam és a tenyeremmel takartam el a lila foltot. Tom mérgesen nézett rám, aztán Billre. Felálltam Bill öléből és kimentem Tom erkélyére. Felhúzott Tom nézése. Mi baja van? Neki támaszkodtam a korlátnak és próbáltam kitisztítani az agyamat. A fiúk közben értetlenül összenéztek.

-          Nehéz most neki. Újra elszakítva a gyerekektől és a lovaktól. És amúgy is. A véraláfutásokért én vagyok a felelős, miért őt bántod, Tom? – förmedt testvérére Bill.

-          Nem bántom, de azért az újságok az ilyenekre egyből ugranak. Megyek, bocsánatot kérek. – felállt a foteléből és kijött mellém. – Bocs, ha megbántottalak. Nem direkt volt, csak tudod, ha ezt meglátják az emberek, Billről igen rosszakat írnának. Azt meg szerintem senki se akarja. – nézett rám mosolyogva. Viszonoztam. – Na, gyere, mindjárt jön Josh, aztán indulunk. – átölelte a csípőmet és bementünk. Sose zavart, hogyha Tom kicsit úgy viselkedett velem, mintha az ő barátnője lennék. Hiszen az ikertesója Billnek. A fele. Bár Billt nem tudom, hogy viselte, de szerettem Tommal hülyéskedni. De neki ott van Caro. Vagy most nem is tudom, mi van velük, merthogy Caro Svájcban van, ott jár suliba. De mióta elment, Tom nyitottabb és többet ismerkedik. Lehet szakítottak? Ki fogom deríteni. Bill felállt, ahogy odaértünk elé, kézen fogott és kivezetett a szobából.

-          Bocs, ha fájdalmat okoztam. Szeretlek. – mondta és közel hajolt az arcomhoz.

-          Ne kérj bocsánatot. Én köszönöm.

-          Na, gyere, keresünk valamit, amivel eltakarhatod ezeket. – mondta és a foltok felé bökött. Bementünk a szobába, leültem az ágyra és magamhoz húztam a táskámat. Találtam benne egy vékonyabb pulcsit, ami éppen megfelelt a célnak, csak addig lesz rajtam, amíg szem előtt vagyok. David kopogott az ajtón, hogy indulunk. Szótlanul egymás mellett ballagtunk a liftig, aztán onnan az autóig. Kiléptünk a nagy bejáraton, és a fiúkat egyből megtámadták a rajongók. Engem egy testőr kísért az autóig, ahol beültem és vártam a többiekre. David is követett pár percen belül. Épp levettem a pulcsimat, amikor beült.

-          Jól tetted, hogy felvetted azt. – mondta és rámutatott az imént említett ruhadarabra. Viszonzásul egy műmosolyt kapott. Néha nem is értettem, hogy Bill hogyan bírja ezt az egészet. Titkolózni kell, mindent megszabnak, irányítanak. Én csak pár éve ismerem ezt a helyzetet, de már elegem volt belőle. Otthon szerettem lenni, mert senki se zavar, de mégis együtt vagyunk. Már kezdtem unni, amikor a fiúk is beszálltak és elindultunk a csarnok felé. Mindenféléről beszélgettek, például, hogy min kell javítani, mit hogyan csináljanak holnap este, meg csak úgy, hétköznapi dolgokról. Rám senki se figyelt, így nézegettem az utca emberét, a házakat. Észrevettem, hogy a fiúk már nézegetnek kifelé és Tom is felvette a pulcsiját. Én is így tettem, mert azt következtettem le, hogy hamarosan ott vagyunk. Élesen befordultunk az épület mögé, megálltunk és kiszálltunk. Bill kézen fogva bevezetett a csarnokba, ahol hosszú, kivilágított folyosón bementünk az öltözőbe. Aztán felém fordult.

-          Figyelj, most próbálnak a Blood-os csajok, nem akarod megnézni őket? – mosolygott rám, megpusziltam és már fordultam is ki az ajtón. Már messziről hallottam, hogy a gitárt próbálgatják. Aztán egyre hangosabb lett és kiértem a színpad mellé. Neki támaszkodtam a korlátnak és figyeltem a gitáros lányt, ahogy játszik. Nagyon jól csinálta, de nekem Tom után furcsa, hogy milyen nőies a játéka. (heh, bocs.) A másik gitáros odaszólt, neki, hogy „ oké, elég”. Aztán visszaszámolt, és elkezdtek játszani. Ezt a számot már ismertem a cdjükről. Egy pörgős, gyors szám volt, a szövege kicsit kacérkodós. Az egyik kedvencem. Aztán lejöttek a színpadról. Odaléptem az egyik lányhoz.

-          Hello. Nikolett Kaulitz vagyok. – mutatkoztam be neki.

-          Szia. Silvia Sarmon vagyok. Amúgy tudtam ki vagy. Nagyon örülök, hogy rávetted a fiúkat, hogy mi legyünk az előzenekar.

-          Épp ez az, hogy nem kellett őket rávenni. Megvettem a cd-t, hazavittem, hallgattam és Bill kérdezett rá, hogy hova valósi a zenekar. – mosolyogtam rá.

-          Nem jössz be beszélgetni az öltözőbe?

-          Köszi a meghívást, de megígértem, hogy megnézem őket. – mondtam. A színpad felé néztem és láttam, hogy Tom már ott áll a helyén.  Gyorsan elköszöntünk, mint új barátnők. Leültem az egyik műanyag székre, és figyeltem a felállást. Már Georg is felállt, Gustav is bemelegített. Szokásához híven Bill utoljára jött fel. A próba alatt többször is felém nézett, ha mozgott a színpadon, akkor is inkább az én oldalam felé. Josh észre is vette ezt, leállította az egyik számot, hogy közölje Billel, a másik oldalra is mozogjon, mert ez így szívás lesz élőben. Imádtam, ahogy nézett, imádtam, ahogy énekelt. Mintha csak nekem tette volna. Nagyszerű hangulatban másztam fel a színpadra a próba végén. Billhez léptem és megöleltük egymást.

-          Csodálatos volt. Ezért imádlak ennyire. – súgtam a fülébe.

-          Mert jól éneklek? – kérdezett vissza.

-          Nem. Mert maximalista vagy. Szeretlek. – csókoltam meg. Tom közben a háttérben röhögött. – Csönd, mert odamegyek és te is kapsz! – „fenyegettem” meg.

-          Gyere csak. Kell a gyakorlás, már régen csókolóztam. – indult is el felém, de Bill az útját állta.

-          Az enyém, harcolj meg érte. – válaszolta határozottan. A kezeivel a hátának nyomott, mozdulni nem bírtam, de szakadtam a nevetéstől. Aztán Bill hirtelen előrántott és Tom elé állított. – Áááá, ne bánts, kérlek! Őt verheted. – nyafogott. Tom is szakadt már. Közben egy dobverő ért földet a lábam előtt. Mindannyian Gustavra néztünk.

-          Bocsánat, hogy közbeszólok, de szerintem most mennünk kéne. Kajálunk egyet, pihenünk, aztán már jöhetünk is vissza beállásra. - ebben igaza is volt, így a fiúk dünnyögve abba hagyták a szórakozást és elindultunk arra, amerre bejöttünk. Megkértem David-ot, hogy engem tegyenek ki valahol a városban. Így is tettek, kiraktak egy kisebb utcában. Fogtam egy taxit és azzal elmentem a hotelba. Ahogy beértem a szobába, felhívtam Mirát, hogy hol van.

-          Egy 40 perc és ott vagyunk a hotelnél. – hallottam a hangján, hogy nagyon fel van dobodva. Kicsit összepakoltam a cuccokat a szobában. Lassan telt az idő, folyamatosan a telefonom piros gombját nyomkodtam, hogy lássam az órát. Kimentem a balkonra, onnan nézegettem az utcát. Messziről megláttam egy sárga taxit, majd beállt az épület elé. Lelkesen figyeltem, hogy ki száll ki belőle. Mira! Füttyentettem egyet, bár nem reménykedtem, hogy meghallja. De mégis hallotta! Felnézett, kereste, hogy honnan jött a hang. Kihajoltam és boldogan integettem neki. Észrevett és viszonyozta. Beléptem a szobába, majd ki az ajtón, amit rohamosan becsuktam és rohantam le az előcsarnokba. Ahogy bírta a lábam, úgy száguldottam le a lépcsőkön, néha akár 4 fokot is átugorva. Mire leértem, Mira már benn állt és várt. Lihegve hozzá léptem.

-          Szia Mira. – köszöntem és átöleltem.

-          Huh, szia. Olimpiára készülsz?

-          Csak is. Amióta itt vagyok, ezzel szórakozok, hogy a negyedik emeletről lerohanok a lépcsőn. Na, de gyere, most liftezünk. – karoltam bele és indultunk a liftek felé. Közben észrevett engem pár rajongók és odajöttek közölni, hogy szép pár vagyunk Billel. Csináltunk pár közös fotót, aztán végre beértünk a liftbe Mirával. Hosszasan beszélgettünk az útjáról, a betegségemről meg az otthoni dolgokról. Ahogy beértünk a szobába, Mira mintha lefagyott volna.

-          Bill Kaulitz szobájában vagyok. Istenem. Nem sokan mondhatják el ezt magukról. – mosolyognom kellett ezen, mivel én is így voltam az elején.

-          Élvezd csak ki ezt az érzést. Bár este akár az autóban össze is préselődhetsz vele. – mondtam neki, miközben elhúztam a függönyöket. Nagy csönd a hátam mögül. Megfordultam. Mira nyitott szájjal, csillogó szemmel állt, ott, ahol eddig. Rámosolyogtam. – De ha itt maradunk, akkor előbb is találkozhatsz vele. Nemsokára megjönnek. – Mira továbbra is csak állt, bámult.

-          Hihetetlen. Mesélj róla, milyen. – jött oda hozzám és megfogta a kezemet. Leültünk a kanapéra és hosszasan meséltem Bill tulajdonságairól és a megismerkedésünkről.

-          Ezt az ismerősökön kívül csak te tudhatod. Szóval lakat a szájra. – mondtam, mire ő zipzár módján behúzta a száját. – Igazából rokonok is vagyunk. – jelentettem ki mosolyogva. Mira tágra nyílt szemekkel bámult.

-          Hogyan? Akkor ti rokonok és házastársak is vagytok? Jaa, persze, egy kis vérfertőzés nem árt…- fonta össze a karját a mellkasán és undorodva elfordult.

-          Várj, megmagyarázom, mielőtt kiborulsz. Bár ezt már nem előzöm meg. Azt hiszem. Apum szülei elváltak, amikor apu kicsi volt. A nagypapa hozzáment egy német hölgyhöz, akinek már volt egy lánya, Simone, akiről tudjuk, hogy Bill és Tom anyukája. Szóval mostoha-unokatestvérek vagyunk.

-          Az azért más. Azt hittem, rendes unokatesók, vagy valami közelebbi…- húzta fel a szemöldökét.

-          Naaa, mit gondolsz te! – vágtam hozzá az egyik párnát. Erre ő is felkapta a hozzá legközelebbi dolgot, ami egy újság volt és azzal csapkodott. Sikoltozva felálltam a kanapén, egyik lábammal a háttámlára nehezedve. Mira is követte a példámat, aminek az lett a következménye, hogy felborultunk. – Azta k*rva! – fogtam a fejemet és eltűrtem a frufrumat a homlokomból. Mira nevetve feküdt a földön, a haja eltakarta az arcát és az öklével csapkodta a padlót. Nevetést nem csak felőle halottam. Ijedten fordultam az ajtó felé, ahol egy az ajtóba kapaszkodó Tomot láttam, ahogy röhög. – Te ott, kuss! – rámutattam és elordítottam magam. Mira egyből rám nézett, majd a kezem vonalát követve Tomra.