Teli-vér
1.
Mindig a startkapuból indulás a legnehezebb...

Kecses lábak vad tánca verte fel a finom szemcséjű homokot a melegítőpálya vonalán. A ló fékezhetetlen volt, erejét fitogtatta a mellette álló fotósoknak. Minden egyes lépés után két lábra ágaskodott, próbálta kirántani a bőr szárat a vezetője kezéből. Sötétbarna szemei forrtak, szemgolyójának fehérje villogott. Az ember gyengéden ráhúzott a vezetőszár végével a véknyájára, mire a ló fejét dühödten az ég felé emelte és kirúgott hátsó lábaival. Az öreg bal kezébe helyezte át a szárat, a jobbal a fekete állat verejtékes nyakát dörzsölte, próbálta csitítgatni. Valahogy a külső szemlélő szerint nem illetek egymáshoz. A szakállas, ősz öregember lassan, nyugodtan lépegetett az állat mellett, kockás inget és szakadt farmernadrágot viselt. Ellenben a ló gyönyörű bársonyfekete szőre, magasan tartott feje, akciós léptei nemes jellegre utaltak. Ügetve haladt a vezetője mellett, leginkább már a startkapuban várta volna a kürtszót és az ajtók kinyílását. Az emberek sebes léptekkel besétáltak a melegítőkör belső füves részébe, programfüzeteiket hajtogatva keresték a lovak adatait, kinézték a legjobb felépítésűt, majd kezüket összecsapva siettek a fogadóirodák felé, hogy feltegyék vagyonuk egy csekély részét a véleményeik szerinti nyertes lóra.

Mély, férfihang tört fel a pálya szélein álló hangszórókból, melyek egytől- egyig arra kérték a nézőket, hogy fejezzék be a fogadásokat, ugyan is a futam hamarosan indul. A tömeg halrajként indult meg az épület és a kilátó felé, ahol a leggyorsabbak elfoglalhatták a felső szinteket, ahonnan felhőtlen kilátás volt az egész pályára. A külső kis körbe megérkeztek a zsokék is, vidám, a bohócéra hasonlító ruháikban. Az apró termetű emberek szinte eltűntek a pályát díszítő bokrok között, később már csak azt lehetett észrevenni, ahogy felsegítik őket a nyeregbe. A fekete mén újra csintalankodásba kezdett, ahogy megérezte a lovasa súlyát a hátán.
- Rupert, meg se próbáld visszafogni, azzal csak az erejét pocsékolod – tanácsolta a vékony, bajszos lovasnak az öregember. – A végére lenyugszik, akkor vedd át az irányítást.
- Rendben, John. – A zsoké elhelyezkedett az aprócska galoppnyeregben, lábait felhúzta a kengyelbe, és hosszú szárat fogott. John, azaz az öregember, megfordította a lovat, amely még mindig idegesen csapkodta farkát jobbra - balra, és kivitte a beléptető kapuhoz, ahol egy aprócska foltos pónin ügetett melléjük egy vörös zakós, copfos lány. Erősen megmarkolta a szár zablához közeli részét és elvezette a fekete démont a startkapukhoz.
- Sok sikert! – csapott a ló lapockájára és útjára engedte a párost. Körülöttük, mind két oldalon ideges telivérek forogtak, nyerítettek, ágaskodtak. Jobbról egy sárga kancacsikó közeledett feléjük. A zsokéja próbálta elirányítani a saját starthelyükre, a ló viszont oldalazva nekiment Rupertéknek.
- Hé, vigyázz már! – emelte fel az öklét a férfi a másikra, mire az nagyot csapott a ló farára és beügetett az egyik boxba. Mögötte az egyik pályasegéd egyből be is hajtotta a párnázott ajtókat, majd felmászott a válaszfalra és megfogta a lovat, amíg a lovas feltette a műanyag szemüvegét.
- Magic, most rajtad a sor – dőlt előre a szakállas férfi a fekete lovon, hogy egyenesen a fülébe suttoghasson. Az a füleit járatta előre – hátra, lábait idegesen emelgette, aztán hirtelen megindult előre, be a boxba, mintha megértette volna az emberi beszédet. Mire a férfi hátrafordult, már becsukódott mögöttük is az ajtó, a segéd pedig ott ült a falon és nyugtatni próbálta a csődört. Az a fejét csapkodta, folyamatosan hátrált mindaddig, amíg neki nem ment a hátsó ajtóknak.
- Még két lóra várunk! – kiáltotta el magát az egyik falon ülő fiatal férfi, mire a legtöbb zsoké hátra pillantott. A verseny nagy reménysége, Big Brown és a feltörekvő Heavy Metal. Szerencsétlenkedésüket nem bírták már a többiek, annak hangot is adtak, így az egyik segéd leugrott és bevezette a fiatal szürke heréltet, mire a pej is lenyugodott és magától léptetett be. Szinte hallani lehetett a pálya széléről is azt az egyszerre sóhajtást, ami feltört majdnem az összes lovasból. Páran még egy gyors imát is elmormoltak a szerencséjükért, vagy legalább azért, hogy élve érjenek le a pályáról, lehetőleg a futam végén.

Abban a másodpercben megszólalt a kürt, az ajtók kicsapódtak, az izmok megfeszültek, testek előre lendültek. Mint egy lassított felvétel, úgy ugrott ki egyszerre az összes ló a boxokból, ki ösztökélésre, ki saját magától. Telivérek szelték a forró, nyári levegőt.
- Black Magic már a startnál fél hosszal a többiek előtt járt, előnyét még mindig tartja! – rikkantotta a bemondó boldogan, mire a lelátókról hangos éljenzés tört ki. Rupert meg se próbálta visszatartani a lovát, hosszú szárat dobott neki, pálcáját gondosan elrejtette a ló szeme elől. Egy cél lebegett mindkettejük szeme előtt: a győzelem. Megnyerni a Kentucky Derby-t. A ló fejét élesen előre szegve nyújtotta testét, erős patái minden egyes lépésnél maroknyi homokot szórtak fel a levegőbe. Orrlyukai óriásira tágultak, az erek kirajzolódtak vékony bőre alatt. Fekete szőrét fehér hab borította az erőlködéstől.

Bum, bum. Rupert csak ennyit hallott, az ütemes patacsattogásokat, az egyre hangosodó horkantásokat és a tömeg kiabálását, ahogy nekik szurkoltak. Kezét felvezette a ló nedves nyakán, még több szárat engedve ezzel. Arcát a ló durva sörénye csiklandozta, mint ahogy a tengeri szellő szokta otthonában.
- Nyerjük meg Fekete Mágiám – suttogta maga elé, mire a ló fülét hátra fordította és vágtaugrásait még jobban megszaporázta. Nyoma sem volt egy mögöttük galoppozó lónak, azok még valahol a kanyarban járhattak. A szokásos zsokéülésből visszavett, hátát enyhén kiegyenesítette, hogy ezzel nyugodtabb tempóra ösztökélje az alatta rohanó lovat, az viszont észre se vette a jelzést, vágtatott egyenesen a cél felé.
- Már csak pár száz méter, első helyen Black Magic áll, négy hosszal lehagyva a többieket, mögötte egyre gyorsabban jön fel Big Brown, akinek lovasa már a pálcát használja – újra felkiáltott a hangszóró, majd elmondta a pillanatnyi állást. Rupert megengedett magának egy gyors hátrapillantást, így láthatta a mögötte dübörgő fél tonnás állatokat, ahogy a jobb helyekért küzdöttek a belső fal mellett. Látta vetélytársukat feljönni kívülről, látta, ahogy a francia lovas ügyesen forgatja a kezében a pálcát minden egyes csapás után, néhányszor pedig meglengeti a ló feje mellett, mire az nagyot előreugorva métereket küzd le közöttük. Ám esélyük nem volt a győzelemre, a fekete ló zsokéjával átvágtázott a célvonalon, mire az emberek egy része kurjongatva ugrott fel a székekből, mások a fogadási papírjukat összegyűrve süllyedtek lejjebb a helyükön.
- Megnyertük, Black! Nyertünk! – állt fel a nyeregben a zsoké, mire a ló visszaváltott ügetésre és fejét rázva megfordult. – Megnyertük Amerika legrangosabb futamát. – mosolyogva paskolta meg a fáradt ló csatakos nyakát, séta közben leugrott a nyeregből, majd a kantárt megragadva kivezette a pálya szélére a győztes csikót.
- Hölgyeim és Uraim, a Kentucky Derby Nyeretleneknek rendezett futamán Black Magic az abszolút győztes! – visszafogott hangon szólalt meg újra a bemondó. A kerítés mellett szinte egyszerre tűnt el minden hely, az összes fotós és tévéstáb a nyerteseket akarta őket felvenni.

Az öreg John lépett újra melléjük, érzelmek nélküli arccal átvette a ló szárát a zsokétól, aki lekapta a fejéről a kobakját és utánuk futott. A ló erősen fujtatott, fejét csapkodta, miközben bevezették a Győztesek körébe. Pár öltönyös férfi és jól öltözött, kosztümös hölgy állt az emelvény mellett, amin a fényes, arany serleg állt. A lovat beállították az emberek mögé, Rupert újra visszaült a nyeregbe, kobakját az ölébe helyezte, fenségesen kihúzta magát és a kamerába mosolygott.
- Gratulálok, Hembly úr a győzelemhez! – fogott kezet az egyik öltönyös alak az öreggel, majd a zsokéval is. Egy zsenge korú, szöszke kislány rohant feléjük a vörös rózsákkal kirakott takaróval, ami csak a nyerteseknek jár. John átvette tőle és Black Magic marjára fektette, mire a ló büszkén megrázta fejét és hangosat nyerített.

„ A bajnokok bajnoka vagy. Ha futok, remeg a föld, az ég megnyílik és halandók ujjonganak. És tiszteletkört teszek a tulajjal, aki virágos takarót terít rám.”